Fémkereső-fémdetektor kapuk működésének ismertetése

garrett-femdetektor-kapu1

Tisztelt Ügyfeleink!

Több, mint 16 éves piaci szereplés után összefoglaljuk hasznos előtanulmányként, hogy a Garrett fémdetektor kapukkal kapcsolatban a megrendelők mely dolgokat nem gondolnak át egy fémkereső kapu működésével, hatékonyságával kapcsolatban, illetve mit várnak el tévesen egy Garrett fémkereső kaputól. Mivel ezeket az információkat minden értékesítés előtt megosztjuk és megbeszéljük ügyfeleinkkel, így most honlapunkon is közzé tesszük, hasznos anyagként. Kezdőként többször kerültünk kellemetlen helyzetekbe, amikor a kapu összeszerelését követően derültek ki a félreértések a működésről, mára persze, az alapos egyeztetés, szűrés és teszt után, ez már nem fordulhat elő, és vásárlóink a fémkereső kapu üzembehelyezésekor szinte minden fontos tudnivalóval rendelkeznek a fémdetektor kapukról, azok működéséről, hiányosságairól, lelhetőségeiről, fizikai határaikról stb.

1. a Garrett fémkereső kapu feladata a fémtárgyak detektálása, amit el is végez

A fémkereső kaput vásárlók nagy többsége, azért végzi el a beruházást, hogy megvédje gyártott termékeit, hogy azok ne juthassanak ki a gyárból. Amibe azonban sokszor nem gondolnak bele, hogy a detektoros kapu nem tanítható meg, hogy csak azokra a termékekre-tárgyakra jelezzen, amelyek a megrendelők számára értékesek, hanem azokra is jelezni fog, ami számukra értéktelen, azaz egy átlagos civilen levő karórára, esetleg ékszerre, telefonra, táskára stb. Sajnos előfordult, hogy egy nagy gyár igazgatója, aki apró fémtárgyak keresésére rendelt detektoros kaput, intsallálás után áthaladt a laptopjával a kapu alatt és kifigásolta, hogy miért jelez rá a fémdetektor, mikor ő a kis tárgyakat szeretné kijeleztetni. Összefoglalva, fémdetektor kapu beszerzése előtt alaposan gondoljuk át, hogy azok, akik detektálva lesznek, milyen fámtárgyakkal rendelkeznek, azok mekkorák, ha akkorák, vagy nagyobbak, mint amit keresünk, számoljunk vele, hogy ki lesznek jelezve, hacsak az ellenörzendő személyeket nem fémmentesítjük a vizsgálat előtt.

Amennyiben a keresett tárgyak nagyobban (pl. csaptelep), úgy a kapuk érzékenységét csökkenthetjük, így nem fog jelezni pl. egy kisebb kulcsra, egy kis aprópénzre vagy karórára…

Összefoglalva, ha nem fémmentesítjük a vizsgálandó személyt, és a detektor kapu magas érzékenységen dolgozik elmondható, hogy szinte minden civilnél be fog jelezni, mert rendelkeznek fémtárgyakkal, fém kiegészítőkkel az emberek.

2. a Garrett fémkereső kapus detekátláshoz célszerű a vizsgált személy fém-mentesítése

Abbaz an esetben ha csak nagyméretű tárgyakat keresünk, egy átlagos civilen található fémek eltávolítása nem szükséges. A kapukat ugyanis be lehet állítani úgy, hogy a kisebb fémtárgyakat ne jelezze ki, ilyenkor csak a nagyobb fémtestekre lesz érzékeny. Viszont ha azt akarjuk, hogy kicsi fémtárgyakat is jelezzen, ezekkel feltétlenülszámoljunk:

  • szinte minden civilnél be fog jelezni, ha detektálás előtt nem fém-mentesítjük (telefon övcsat)
  • a detektálás lassúvá válik, mert a kapu mindenkinél jelezni fog
  • a tömeg feltorlódik
  • a tömeg idegessé válik
  • kellemetlen helyzet alakulhat ki
  • lekéshetik a dolgozók a buszokat
  • egy-egy embernek többször kell áthaladnia, míg megszabadul attól a fémtárgytól, amire jelez a kapu

3. a Garrett fémkereső kapuk nem végeznek 100%-os fémdetektálást

A Garrett detektoros kapuk nem képesek a legapróbb 1-1 cm-es fémtárgyak detektálsára. Összefoglaljuk a leggyakrabban elhangzott ismertetéseket, tapasztalatokat ezzel kapcsolatosan:

  • a Garrett detektoros kapuink kb. min. egy-két 20 ft-os méretű (lapját, nem az élét) látható, összefüggő, egységes fém-felületet már képesek detektálni ha a fémtest a panelokhoz közeli mezőbe esik a kapun belül. Az annál kisebb fém felület attól függően lehet detektálva, hogy milyen felületet látnak meg belőle a panelekben elhelyezett érzékelő tekercsek.
  • egy 20ft-os lapjánál kisebb fém-felület már nem biztos, hogy detektálható
  • egy 20 ft-os felületénél jóval kisebb fémtárgy, szinte biztos, hogy nem detektálható
  • egy drót szálakból álló vezeték, akár lehet 1 kg-os is, szinte biztos, hogy nem detektálható (réz elsősorban), mivel a drótok között nincs összefüggő fizikai kapcsolat
  • ha ebből a drótkötegből egy szálat kihúzunk, és összekötjük, zárjuk, már ki lesz jelezve
  • a drótok, elsősorban azok közül is a réz, nem nagyon detektálhatók, hiába a sok drót szál, a kapuk ezt nem adják össze
  • pár grammos, 1-1 cm-es stb. fémtárgyak szinte biztos, hogy nem lesznek detektálva

4. mibe nem gondol bele egy fémdetektor kaput vásárló?

Sok-sok esetünk volt, ahol a kapu beindítása után, kissé csalódottan tapasztalta a megrendelő, hogy a kapu szinte mindenkinél jelez. Igen, mint azt feljebb részleteztük, egy átlagos ember rendelkezik fémtárgyakkal, és azokra a kapu jelezni fog. Felmerül a kérdés, hogy akkor mi értelme volt a kapu megvásárlásának, ha úgyis mindenkinél bejelez? Ezúton is tájékoztatjuk vásárlóinkat, hogy célszerű a vizsgált személyek fém-mentesítése, vagy számoljanak azzal, hogy a kapu szinte kivétel nélkül jelezni fog a személyek áthaladásakor. Mivel szeretnénk elkerülni, hogy egy kapu üzembe helyezése után derüljenek ki ezek a részletek, így itt az előzetes tájékoztatás.

5. hova tegyük a Garrett fémkereső kaput?

Kapuink szél és esővédett helyszínen telepíthetők, kb. 1 m-re minden, zavaró esetleg mozgó fémtárgytól. Stabil, vízszintes padlóra, ahova javasolt 4 db, kb. 8-10 cm mély furattal rögzíteni.

6. Hol kap áramot a Garrett fémkereső kapu?

A detektor kapuba mindkét panel alján csatlakoztathatjuk az áramot, vagy felülről, közvetlenül az elektronika egységbe

7. mekkora a helyigénye?

garrett-pd-6500i-telepitesi-alaprajz

2 db Garrett PD6500i helyigénye

 

8. Mi az mit szinte biztos, hogy nem jelez ki?

Tapasztalataink alapján elmondhatjuk, hogy szinte biztosan nem jelzi ki a

  • réz drótokat, nem összefüggő felületű apró, 1-2 cm-es réz, nemesfém tárgyakat
  • apró, nem összefüggő felületű, 1-2 cm-es fémtárgyakat
  • kb. a 20 ft-os lapjánál kisebb,  nem egységes felületű fémtárgyakat, a detektoros kapuban elhelyezkedéstől függően
  • egy pengét, ha annak az élét látja az oldalpanelben levő tekercs
  • egy ötvözet csavarhúzót, ha az oldalpanel kicsi felületet lát a tárgyból

9. Mire érzékenyebb, mire nem? Forma, mint befolyásoló tényező

A fémkereső kapu a legérzékenyebb a mégnesezhető fémekre, így vas-acél. Legkevésbé a kevésbé a nem mágnesezhetőkre pl. réz. Mint azt már leírtuk, nagyon fontos, hogy a detektált tárgynak milyen az alakja, formája. A szép, zárt, egységes formák (kulcs, karika, fegyver, telefon) minden esetben jobban érzékelhetők, mint pl. egy nem zárt (drót, vezeték, rugó, spirál.) fémtárgy.

10. Létezik érzékenyebb fémkereső kapu is, mint a mi modelljeink

A fémkereső kapuk piacán véleményünk szerint 3 kategória létezik:

  • új, névtelen gyártók érdemleges referenciák, szabványok és egyéb fémkereső kapukra adható megfelelőségi nyilatkozatok nélkül, párszázezer forintért
  • stabil amerikai, német, olasz stb. gyártmányok értékes referenciákkal pl. büntetés-végrehajtás, repülőterek a világban, ilyenek a Garrett detektorok is 1-2 milliós értékben
  • extrém tudású fémkereső kapuk akár pár grammos fémtestek kijelzésére, valamint akár fém-szelekciós képességgel, fejlett menürendszerrel, többmilliós értékben

Mivel egy átlagos vásárló nem látja át elsőre a detektoros kapuk közti különbségeket, és nem kis kiadás egy beszerzés, feltétlenül javasoljuk, hogy az igényeit foglalja össze, és az szerint szánjon rá 1-2 napot, hogy leellenörzi a piacot, kipróbálja az eszközöket. Ne a vásárlást követően derüljön ki pár héttel, hogy a megvásárolt fémkereső kapu nem felel meg az elvásársoknak, vagy esetleg feleslegesen vásároltak sokmilliós felárért olyan detektort, aminek a tudása nem elvásárs.

Kérdés esetén állunk rendelkezésére: Metector Kft.

Sopron, 2019-09-12

 

 

 

 

A Metector Kft. importőre az alábbi cégeknek: